RUHÁK,TRENDEK,DIVATOK...

ÁLLATOK:

Zsiráf:

A zsiráf  Afrikában élő párosujjú patás emlősállat, a legmagasabb és leghosszabb nyakú szárazföldi élőlény. A szavannák lakója az ókortól kezdve kedvelt attrakció volt - Rómában először Julius Caesar mutatott be zsiráfokat az amfiteátrumi játékokon - és ma is népszerű szafarikon és állatkertekben. Neve arab eredetű, olasz közvetítéssel jutott el a magyarba a késő középkorban. A tudományos nevében szereplő camelopardalis a faj addig használt nevére, a görög kamélopardaliszra („tevepárduc") utal.[1] A zsiráf Büzantioszt, aki az első ókori híradást adta a különös állatról, a magassága miatt a tevére emlékeztette, a bőre mintázata pedig a párducéra hasonlított. A magyar nyelvújító mozgalom lázában tízezer új szót alkottak, a zsiráf neve is sorra került és a „foltos nyakorján" nevet kapta a nyelvújítóktól, de ez a nyakatekert elnevezés rövidesen kikopott a használt nyelvből és a zsiráfnak megmaradt a ma is használt elnevezése.

Elefánt:

Az afrikai elefánt a legnagyobb szárazföldi állat. Az afrikai elefánt lábai (mellső és hátsó lábai egyaránt) alsó oldalukon párnázottak, így hatalmas tömege ellenére járása viszonylag halk. Az elefántbikák marmagassága elérheti akár a 3 métert is, a tehenek valamivel kisebbek. Testtömeg alapján is a bikák rendelkeznek nagyobb mutatókkal, akár 6 tonnát is nyomhatnak, ezzel szemben a tehenek „csupán" 4 tonnásak általában.Az afrikai elefánt egyik szembetűnő - talán legjellegzetesebb - testrésze az ormány. Az ormány a felső ajak és az orr összenövésének eredményeként jöhetett létre. Ormányát leggyakrabban szaglásra, légzésre, ivásra használja, emellett amikor „fürdőt vesz", szintén ormánya segít a víz testére juttatásában. A magasabban levő ágakat is ormányával éri el, így a táplálékszerzésben is van feladata.Különbség az ormányosok rendjének egy másik képviselőjével, az indiai elefánttal (Elephas indicus), hogy az afrikai elefánt fülei jóval nagyobbak, mint indiai „társáé". Ez annak köszönhető, hogy az afrikai szavannákon néhol mostohább körülmények uralkodnak, mint az indiai dzsungelekben, ebből következőben a nagyobb fülek nagyobb hőleadást biztosítanak, ill. az állat a füleivel legyezi, hűti testének többi részét is azáltal, hogy teste körül gyenge légáramlatokat kelt.Felső metszőfoguk specializált, fogzománcot nem, csak dentint tartalmazó agyarrá módosul, mely életük végéig növekszik, így akár 2 méternél hosszabbra is megnőhet. A táplálék kiásására, mozgatására és harcra használják.

Majom:

Az emberszabású majmok összes faja meleg égövi erdőkben él, (a gorillák kivételével) sokat tartózkodnak fákon. Testalkatuk ennek megfelelően a következő jellegzetességekkel rendelkezik: * nincs farkuk; * törzsük rövid és lefelé szélesedik; * felső végtagjuk hosszabb, mint az alsó; * tudnak két lábon járni, de általában négy lábon közlekednek, vagy a fákon függeszkedve (gibbonok).Erős nemi dimorfizmus jellemzi őket: vagyis a hímek általában jóval (az orangutánok és gorillák esetén kétszer) nagyobbak a nőstényeknél. Agytérfogatuk 360-400 ml között változik (a nőstényeké kisebb, mint a hímeké - a gorilláké mintegy 100 ml-rel nagyobb), ami valamivel kisebb, mint az egykor élt Australopithecus-fajoké. A nőstények kb. 8 hónap vemhesség után szülnek meg egy, ritkábban kettő utódot.

Ló:

A ma ismert ló  hosszú törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első „ősló", az Eohippus a 75 millió évvel ezelőtt élt Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki, melyek kutyánál nem voltak nagyobbak, lábaikon öt-öt ujj volt, és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása (az ujjak folyamatos visszafejlődésével) volt.

Kutya:

A kutya vagy eb  ujjon járó ragadozó állat, a farkas (Canis lupus) háziasított alfaja. Az egyetlen olyan állatfaj, amely latin nevében megkapta a familiaris, azaz a családhoz tartozó jelzőt.Ezenkívül tágabb értelemben kutyának neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül a valódi kutyaformák (Canini) nemzetségéhez tartozó több más fajt is: ilyenek például a kisfülű kutya (Atelocynus microtis), az ázsiai vadkutya (Cuon alpinus), a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides), az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus) és az őserdei kutya (Speothos venaticus). A háziasított kutyát mindezektől a házikutya elnevezéssel különböztetik meg. Szócikkünkben „kutya" alatt a házikutya értendő.Fajtáit feladatuk, hasznosításuk szerint csoportosítják. Három fő csoportjuk: * Vadászkutyák - fő típusaik: agarak, kopók, retrieverek, spánielek, tacskók, terrierek, vérebek és vizslák * Munka- és őrkutyák - fő típusaik: terelő- és kísérőkutyák, őrzőkutyák, mentőkutyák, harci kutyák, masztiffok (más néven szelindekek), buldogok, buldogterrierek, dogfélék stb., spiccek és szánhúzó kutyák

Delfin:

A delfin a fogascetek közé tartozó egyes vízi emlősállatok összefoglaló neve. A delfinek halakkal táplálkoznak. Különleges képességük, hogy a visszhang alapján tájékozódnak. Összesen 50 fajuk hét családot alkot: a tengerekben élő delfineket három családba soroljuk (delfinfélék, narválfélék és a disznódelfinek), az édesvízi folyamidelfinek (Platanistoidea) öregcsaládjába pedig további négy delfincsalád tartozik. A delfinek legközelebbi rokonai a szintén a fogascetek közé tartozó nagy ámbráscet, törpeámbráscet-félék és csőröscetfélék.

Cica:

A macska (más néven házi macska, tudományos nevén Felis silvestris catus) egy kisebb termetű húsevő emlősállat, amely a macskafélék (Felidae) családján belül, a Felis nem Felis silvestris fajához tartozik, a vadmacska alfaja, bár a mai rendszertanban inkább kezdik külön fajként kezelni az állatot, ugyanis nagyon sok dologban eltér az őseként tekintett fajtól (ez viselkedésbeli és kinézetbeli határozó is lehet). Ügyes ragadozó, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányának. Emellett meglehetősen intelligens, beidomítható egyszerű parancsok végrehajtására vagy szerkezetek működtetésére (illetve képes önállóan is kisebb feladatok betanulására) (Lásd: A macska intelligenciája).Körülbelül 10 000 évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, háziasításának ábrázolása mintegy 4000 éve Egyiptomban történt.[1]2004-ben Jean-Denis Vigne és kollégái (Nemzeti Természettudományi Múzeum, Párizs) jelentése a macska háziasítására vonatkozó legkorábbi tárgyi bizonyíték feltárásával foglalkozik. A lelet egy ciprusi emberi sírból került elő, melyben egy meghatározatlan nemű felnőtt ember és egy macska csontjai találhatók. A lelet mintegy 9500 éves. A sírból a csontok mellett kőszerszámok, vasoxid-maradványok, maroknyi tengeri kagyló és (az emberi csontoktól 40 cm-re) a saját sírjából egy nyolc hónapos macska csontváza kerültek elő, melyet az emberrel megegyezően nyugati irányba nézve fektettek. Mivel a macska nem őshonos a Mediterrán medence szigetein, ezért csak a szárazföldről kerülhetett oda, minden bizonnyal a közeli levantei partokról. A lelet az ember és a macska tudatos együttélésének bizonyítéka kb. 10 000 évvel ezelőttről a mai Közel-Keletnek nevezett területen. Ez összhangban van a genetikai kutatások eredményeivel is, melyek szintén ezt a földrajzi és időbeli eredetet erősítik. Úgy tűnik, a macska háziasítása az első emberi települések létrejöttének idején, a neolitikus korban történhetett a Termékeny félholdként ismert területen.[2]A macskának számos fajtája és színváltozata létezik. Csupasz és farok nélküli változatait is kitenyésztették. A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás („miaú"), csiripelés, dorombolás, fújás, morgás.[3] A lovakhoz és más háziállatokhoz hasonlóan a macskák is képesek vadon élve fennmaradni. Az önállóan élő macskák gyakran kisebb kolóniákat alkotnak. Az állatvédők beszámolói szerint azonban hosszú távon csak igen kevés példány képes gazdátlanul életben maradni, többségüket elpusztítják a járművek, a ragadozók, az éhség, az időjárás viszontagságai és a betegségek. Ezért számos országban, köztük hazánkban is a macskák és más háziállatok elhagyása, illetve otthonukból való szándékos eltávolítása (bántalmazásukhoz hasonlóan) büntetendő.[4]A macska sok kultúra legendáiban és mítoszaiban tölt be jelentős szerepet, az egyiptomiak, a kínaiak és a vikingek ősi történeteiben is szerepel.[5] Általában tisztelik, de olykor becsmérlik is.

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat